Hölgyeim és Uraim!
Különös korszakban
kapom ezt a megtisztelő díjat, egy tömegsokszorosítással készült nyomdai termékért,
amelyet nevezzünk az egyeszerűség kedvéért könyvnek, tartalmát pedig irodalomnak,
kissé avitt, de hozzám rendkívül
közel álló kifejezéssel élve: szép-irodalomnak. Egy olyan időszakban, amikor
az egyetemes kultúra legalább olyan gyökeres átalakulás előtt áll, mint a XV.
század végén, Gutenberg színre lépése után.
Ötszáz éve a tömegtermék könyv megjelenésének lehettünk tanúi, ma a tömegtermék
könyv eltűnésének. Meddig tart ez a folyamat, még nem tudjuk pontosan. Tíz évig?
Ötven évig? Lényegesen tovább, bizonyára nem, és a nyomtatott könyv legföljebb
a ritka luxuskiadványok és művészkönyvek sorát fogja szerény mértékben gyarapítani.
Mi pedig, az olvasók, az írott szövegek tömegfogyasztói, hónunk alatt kisebb-nagyobb,
tükrösen meg-megcsillanó olvasólappal keresünk magunknak egy árnyas kerti padot
vagy kényelmes fészket az ágyunkban. És azt a könyvet, folyóiratot, hangos-
vagy képújságot idézzük csodatükrünkre, amelyiket megvásároltuk, vagy amelyikre
előfizettünk. Szép új világ? Nem. Egy másik világ. Miközben a világ maga
ugyanaz. Másságát egyébként is az újfajta szerszámok, formák adják, és hogy
melyik szebb, ízlés dolga. Nekem nem szebb az atom a vasnál, és nem csúnyábbak
az újkori tömegsírok az ókoriaknál. De térjünk vissza a könyvhöz.
Arab kifejezéssel
élve az "ahl al-kitab" értelmében vagyok könyves ember, azzal a lényeges
különbséggel, hogy nekem nem egy könyv szent, hanem maga a könyv,
amelyet akár egy könyvnek is tekinthetünk, hiszen az
ember, az írás feltalálása óta, egyetlen könyvet ír, azt a bizonyos végtelen
könyvet, borgesi vagy fuentesi értelemben.
Igen, könyves
ember vagyok, kapcsolatom a könyvvel éppen annyira szellemi, miként testi, vagy
ha úgy tetszik, érzéki. Igazán sajnálkozni a nyomtatott könyv eltűnésének gondolat-vízióján
mégsem tudok. Mert úgy érzem, nem történik más, mint hogy megjelenik egy másik
eszköz, egy másik szerszám, egy új játékszer a gyerekszobában,
és ettől a pillanattól kezdve a régi, törvényszerűen, veszít érdekességéből,
vonzerejéből.
A szellemiség lényegét - vagy legalábbis azt, amit annak képzelünk -, sem az
új, sem a régi szerszámok nem érintik. Így volt ez hatezer éve, és így lesz
ez hatezer év múltán is. Az évnyitók és évzárok kedvenc kérdése: "Ment-e
/ A könyvek által a világ elébb", éppen annyira naív, miként a "megy-e
a számítógép által a világ elébb". Természetesen nem. Ezzel az igénnyel
azonban fölösleges megszólalni. Platónnak éppen úgy, mint a sarki fűszeresnek.
Ha viszont fölnézek, látom, hogy előttem egy új szerszám, és hogy ez - magát
a puszta tényt tekintve - jó-e nekem vagy nem, már nem érdekel, miként az sem,
hogy jó-e nekem a gőzgép, az atom vagy a géntechnika, hiszen mindegyik itt
van, visszavonhatatlanul. Ettől a pillanattól kezdve inkább arra kellene törekednünk,
hogy megtanuljunk "helyesen", például az emberiesség szempontjai szerint
bánni az új szerszámmal.
Nincsenek
kétségeim afelől, hogy az ember a számítógépes írást - akárcsak a nyomtatott
írást -, a lehető legalantasabb és legbűnösebb célokra is föl fogja,
illetve ki fogja használni. Ez történt a kőbaltával, és ez
lesz a sorsa a jövő évezredek mindahány úgynevezett vívmányának. Én ettől függetlenül
kíváncsian veszem kezembe az új szerszámot, mert engem is hajt a nyugati tudósember
hármas bűne: az oktalan vizsgálódás,
a beteges kíváncsiság és az ostoba nagyratörés. És nem bénít meg a tudat, hogy
ezzel az eszközzel sem hatolhatok be bizonyos területekre, hiszen nem az eszköz,
hanem maga a szellem elégtelen ehhez. Az viszont
különös borzongással tölt el, hogy sejtem, éppen ez az új eszköz fogja könyörtelenül
kiszorítani a piacról, és ezáltal mindannyiunk közvetlen látóköréből a nyomtatott
könyvet.
A nyomtatott könyvet, vagyis tárgyi foglalatát annak a misztériumnak, amely
egész életemet szakadatlanul meghatározta és meghatározza, amely minden külső
befolyásnál erősebben és mélyebben járja át belső köreimet, mintegy második
nedvkeringési rendszert árkolva testemben. Éppen ezért eddigi életem nem magánjellegű
történetének legjelentősebb eseménye az, hogy a nyomtatott könyv eltűnésének
első korszakában élek és írok. Egy kicsit a könyves emberek utolsó nemzedékeihez
tartozónak érzem magam, noha nyilvánvaló, maga a könyv nem tűnik el. A jövő
század könyve azonban már nem az a könyv lesz, amire legalább kétezer
éven át gondoltunk e fogalom hallatán. Így ma minden egyes nyomtatott könyv
megjelenése különleges és bizonyos mértékig hátborzongató fénybe kerül. Ebből
a szemszögből neveztem a Háló megjelenésének és díjazásának idejét különösnek.
Köszönöm figyelmüket.
Farkas
Péter
(Elhangzott 1997. június 5-én, a Merlin Színházban, a Bródy-díj ünnepélyes
átadása alkalmából.)